Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Színes

Népszerű a turista állami horgászjegy  

Népszerű a turista állami horgászjegy, kevesebb, mint másfél év alatt több mint 17 ezren regisztráltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) turista állami horgászjegy (TUHIR) rendszerébe. A rendszer sikerét mutatja, hogy míg 2014-ben 3900-an váltották ki a 90 napos horgászengedélyt, addig idén már több mint 5800-an.

Hungarikummá válhatnak a magyar gyógyvizek  

A magyar gyógyvizek hungarikummá nyilvánítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége és a Magyar Fürdőszövetség.

Bor és még ezer jó dolog  

Bor és még ezer jó dolog

Valamennyi program a borról szólt és a borral volt kapcsolatos október 3-án a Kelenvölgyi Ezerjó Fesztiválon. Legtöbben a Boros étkek főzőversenyét várták.

Állami elismerést kapott Toldi Tamás idősügyi referens  

Az Idősek világnapján kitüntetéssel ismerték el az idősek érdekében kiemelkedő tevékenységet végző szakemberek, köztük újbuda idősügyi referensének munkáját is október 1-én. Az Idősekért díjat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a Pesti Vigadóban.

Négy napig tartott a Szent Mihály napi búcsú Albertfalván  

Szent Mihály napi búcsú

Idén szeptember 24 és 27 között rendezték meg a Szent Mihály napi búcsút Albertfalván. A program az Albertfalvi Keresztény Társas Kör, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény, az Albertvalvi Szent Mihály Plébánia és a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. összefogásával valósult meg.

Közösségi kert nyílt Albertfalván  

Közösségi kert nyílt Albertfalván

Őrmező és Kelenföld után Albertfalván is közösségi kertet nyitott Újbuda Önkormányzata. A Kondorosi út, Albert utca, Csurgói út és Rátz László utca övezte területen huszonkilenc ágyást és két parcellát alakítottak ki a városrész hobbikertészeinek.

Szívhez szóló kiállítás  

Szívhez szóló kiállítás

A Kiss Áron Magyar Játék Társaság kiállításának tárgyai olyan plüssök, amelyek mindegyikének saját története van. A társaság Orlay utcai kiállítótermében november 28-ig látható a Macikiállítás.

Állatbarát bevásárlóközpontja van Újbudának  

Mostantól kutyával és egyéb kisállattal együtt is lehet vásárolni az Allee bevásárlóközpont megjelölt üzleteiben. Az újbudai üzletház az első hazai bevásárlóközpont, ahova a házi kedvencek is bevihetőek.

Felavatták Marczin Borbála emléktábláját  

Felavatták Marczin Borbála emléktábláját

A szovjet kényszermunkára elhurcolt magyar nők emlékére, köztük Marczin Borbálának állíttatott emléktáblát a Nemzeti Emlékezet Bizottság az Ercsi út 15. szám alatt szeptember 24-én.

Étterem Hét: csúcskategóriás vacsora 4-5 ezer forintért Újbudán is  

Már lehet asztalt foglalni az október 12. és 18. közötti Étterem Hétre, melynek ajánlatában több mint 100 felső- és középkategóriás budapesti és vidéki étterem kínál kedvezményes áron vacsora- és ebédmenüt. Újbuda legnevesebb éttermei is maximum ötezer forintért kínálják legdrágább menüiket.

Oldalak