Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Sport

Varsói Labdarúgó Torna 2016  

Az 1944-es varsói lázadáson hősi halált halt zoliborzi fiú emlékére rendezett labdarúgótornán vett részt a hetekben az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola 10 diákjára és 2 tanára. Varsó Zoliborz kerületében a 2005/2006-ban született gyerekeknek rendezték a sporteseményt, így adva tiszteletet a hősnek. Zoliborz és Újbuda jó kapcsolatának köszönhetően delegálhatot csapatot a Grosics suli.

Szerkesztőségünk tagja is lefutotta a félmaratont  

Az Újbuda szerkesztőségének egyik tagja is részt vett vasárnap a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A kánikulában tartott versenyen több mint tízezer egyéni futó indult, összességében több mint 15 ezren futottak. Kátai Artúr 1 óra 54 perc alatt teljesítette a mintegy 21 kilométeres távot.

Útlezárások a hétvégi félmaraton miatt  

Hét fővárosi kerületben is ideiglenes forgalomkorlátozásokat vezetnek be a Wizz Air Budapest Félmaraton futóverseny miatt a hétvégén. Vasárnap lezárják egyebek mellett a Lánchidat és a Szabadság hidat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Szobor a Fekete Párduc emlékére  

Grosics Gyula mellszobrát a nevét viselő általános iskolában avatták fel szeptember 2-án, kiemelkedő személyiségéhez méltó körülmények között.

Legjobb tanulók, legjobb sportolók öregbítik Újbuda hírét  

Csaknem 20 általános és középiskolai diák kapott kerületi elismerést jó eredményeiért. A jutalmazottak nem csak kitűnő tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetnek, többségük példamutató magatartással, sporttevékenységgel is kiemelkedőt alkot évről évre.

Karácsfalván járt a KEK jótékonysági programja  

Májusban a kárpátaljai Karácsfalvára érkezett a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája jótékonysági programja. Az ukrán-magyar határnál lévő, alig 400 fős település Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumjának célja, hogy felkarolja a vidéken élő tehetséges magyar diákokat és az érettségi mellett szakmát is adjon kezükbe. Az intézmény diákjait és tanárait látogatta meg az ELTE és a BEAC csapata.

Akár Budapesten is lehet a 2018-as Ironman 70.3 világbajnokság  

Budapest az egyike annak a három városnak, amely még esélyes a 2018-as triatlon Ironman 70.3 világbajnokság megrendezésére. Ezt Diana Bertsch, az Ironman 70.3 versenyek jogtulajdonosa, a World Triathlon Corporation (WTC) világbajnokságokért felelős alelnöke jelentette be a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Koko a B32-ben  

Kovács “Koko” István olimpiai-, európa- és világbajnok sportoló volt az Újbudai Kulturális Szalon vendége április 26-án a B32 Galéria és Kultúrtérben. A beszélgetésbe az ikonikus sportlegenda mellett Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője is bekapcsolódott.

Tíz újbudai érem a Kyokushin Karate Diákolimpia döntőn  

A Budai Harcművész SE újbudai csapatának legfontosabb tavaszi gyerekversenye a Veszprém Arénában megrendezett Diákolimpia országos döntő volt április 2-án. Ilyenkor a kategóriánkénti első három helyezett a felsőoktatási intézmények felvételi pluszpontjait is megkapja.

Ovi Olimpia volt a kerületben  

Tavaszi Ovi Olimpiát rendezett az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a Gabányi László Sportcsarnokban április 7-én. A rendezvényen 14 óvoda gyermekei versengtek egymással sorversenyeken és mozgáskoordinációt segítő gyakorlatokban.

A Testnevelési Főiskola SE nyerte a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságot  

Fantasztikus küzdelmet, végletekig kiélezett csatát és frenetikus hangulatot hozott III. Budapesti Egyetemi Futsal Bajnoksága (BEFB) döntője. A sorozatban induló tizenegy csapat az alapszakaszban körmérkőzéseken mérkőzött egymással, a négy legjobb került a Final Fourba, ahol az aranyérmet a döntő hosszabbításának utolsó másodpercében szerzett góllal a Testnevelési Főiskola SE szerezte meg.

Oldalak