Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 21. csütörtök, Benedek

Hírek

Kisebb légszennyezettségnél is tájékoztatják ezentúl a budapestieket  

A fővárosi önkormányzat a jövőben már akkor is tájékoztatja a budapestieket a levegő minőségének romlásáról, ha a fővárosi légszennyezettség szintje az egyes légszennyező anyagok esetében meghaladná az egészségügyi határértéket, de még nem érné el a szmogriadó tájékoztatási fokozatához jogszabályilag rögzített értéket - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés

Köszönet az ápolóknak  

A magyar ápolók napja alkalmából köszöntötte a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház egészségügyi szakdolgozóit Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő. A látogatás során az egészségügyben dolgozók bérfejlesztési programja is szóba került.

Ingyenes tematikus séták az Idegenvezetők Világnapján  

Ingyenes tematikus sétákat, gyalogos túrákat, tárlatvezetéseket, épületbejárásokat, illetve múzeumlátogatásokat tartanak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szervezésében február 21-24. között a fővárosban az Idegenvezetők világnapja alkalmából.

Farsang a közösségi házakban  

Újbuda valamennyi közösségi házában farsangot tartottak február második hétvégéjén. A résztvevők mindenhol jelmezbe öltözve mulattak, a hangulat kiváló volt.

Legyen csikkmentes a környezet!  

Nem dobom el! avagy Cigicsikkmentes február címmel indított kampányt a JÖN Alapítvány. A 28 napig tartó programhoz bárki csatlakozhat, akinek célja, hogy visszaszorítsa környezetkárosító cigimaradványok eldobálását.

A casco nem váltja ki a kátyúbiztosítást  

A kátyúk által a gépjárművekben okozott károkat az illetékes útkezelők csak a panaszok mintegy felében térítik meg, az évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Egyre több részlet a családpolitikai akciótervről  

Júliustól ugyanolyan összegű kedvezményes kamattámogatású hitelt igényelhetnek a gyermekes családok használt- és új lakás vásárlánál, továbbá férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és az sem számít, ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján.

Elszaporodott az aranysakál az országban  

Drasztikusan elszaporodott a toportyán, azaz aranysakál Magyarországon, a szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben még soha nem volt ekkora a hazai populáció.

Rockzenész a katedrán  

A '80-as években alapított Pokolgép volt az első olyan rockzenekar Magyarországon, amely keményebb hangzásvilággal aratott sikert. Dalszerzőjük és vezetőjük, Kukovecz Gábor gitáros Kelenvölgyben tanít ének-zenét.

Új térképen az éjszakai járatok közlekedése  

A teljes éjszakai hálózatról nyújt részletes információt egy most megjelent ingyenes zsebtérkép. A kiadvány elérhető a Budapesti Közlekedési Központ ügyfélszolgálatain és ügyfélpontjain.

Karikatúra kiállítás a Budai Klub Galériában  

Gaál Tibor, azaz T-BOY, magyar írókat, költőket, sportolókat és más közéleti személyeket ábrázoló karikatúra kiállítása látható a Budai Klub Galériában. A tárlatot Szakolczay Lajos művészetkritikus író nyitotta meg február 14-én.

Hároméves a Pont magazin  

Nagy fába vágta fejszéjét Újbuda három évvel ezelőtt. Olyan ingyenes magazin kiadásába kezdett az önkormányzat, amely ma már inkább tekinthető komoly kulturális kiadványnak, mint programajánlónak. A zsinór­mértékké vált Pont magazinban nemzetközi és hazai díjakkal elismert művészek mellett helyet kapnak feltörekvő tehetségek és sajátos egyéniségek is.

Felelős kutyatartás, tisztább környezet  


A közterületen lévő kutyapiszok mennyiségének csökkentése mindinkább a kutyatartók tudat- és szemléletformálásán múlik. Emellett természetesen az ebtulajdonosoknak rendelkezniük kell a kutyapiszok felszedésére alkalmas eszközökkel is, melyeket állatfelszerelési üzletekben vagy állatorvosokon keresztül is beszerezhetnek, a közterületeken pedig gyűjtőedényeket kell elhelyezni, és gondoskodni a rendszeres ürítésükről, fenntartásukról.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Vízminőség-ellenőrzés: KÖZLEMÉNY  

A Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolában történt vízminőség-ellenőrzés kapcsán a gyermekek és az ott dolgozók egészsége védelmében Újbuda Önkormányzata a Dél-Budai Tankerületi Központtal együttműködve azonnal intézkedett.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.