Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 19. péntek, Nándor

Hírek: Életminőség

Ötmillióba is kerülhet a parlagfű  

Ötmillióba is kerülhet a parlagfű

Július elsejétől bírságot szab ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, használóira.

Közösségi kert épült Kelenföldön  
 

Közösségi kert épült Kelenföldön

A kelenföldi lakótelepen adták át Újbuda második közösségi kertjét. Az önkormányzat egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre az elsőt, a faládás ágyások gondozási jogáért a lakótelepi családoknak ezúttal is pályázniuk kellett, majd kisorsolták a szerencséseket.

Dél-Budán is irtják a szúnyogokat  

Dél-Budán is irtják a szúnyogokat

Országszerte, így Budapesten is irtják a szúnyogokat a héten. A légi és földi akciók időpontja az időjárástól függően változhat.

Ötven év felettiekre is gondol Újbuda  

Az ötven év felettieket segíti az önkormányzat új programja. A júliusban induló projekt egyebek mellett önmenedzselésben, informatikai ismereteik bővítésében és nyelvtudásuk fejlesztésében is segíti a szeniorokat azért, hogy a korosztály versenyképes maradhasson a munkaerőpiacon.

Újra írtják a szúnyogokat Budapesten  

Újra írtják a szúnyogokat Budapesten

Az elmúlt hetek időjárása miatt a napokban ismét lesz szúnyogirtás Budapesten, és várhatóan a nyáron még többször meg kell azt ismételni. A szúnyoghelyzet nyomon követése minden évben áprilistól szeptember végéig tart.

Képes kiadvány ismerteti a Senior Ünnepet  

Képes kiadvány ismerteti a Senior Ünnepet

Senior ünnep 2013 címmel mutatta be kiadványát az Újbudai Kulturális Intézet (KULTI) a MU Színházban. A kötet a Kongresszusi Központban tartott nemzetközi összművészeti idősfesztivál és más idősprogramok képeit gyűjti egybe. A bemutatón színpadra léptek az eddigi szenior ki mit tud-ok legsikeresebb előadói, felidézve az Újbudán indult program sikertörténetét.

Együtt ünnepeltek Kelenvölgyben a szépkorúak  

Együtt ünnepeltek Kelenvölgyben a szépkorúak
Teadélutánt rendezett az Alabástrom utcai idősklubban a Kelenvölgyi Polgárok Köre a városrészben lakó szépkorúaknak. Az eseményen a 80 éven felülieket köszöntötték, a 90 éven felüliek rózsát kaptak. A szervezet Szociális és Családsegítő csoportja egész évben különböző akciókkal, programokkal támogatja Kelenvölgy rászoruló időseit.

Fókuszba kerülnek a nyári bűnesetek  

 Fókuszba kerülnek a nyári bűnesetek

A nyári időszak közlekedési és bűnelkövetési veszélyeire hívta fel a figyelmet a rendőrség. Úgy vélik fokozott közlekedési veszélynek vannak kitéve a kerékpárosok és a gyalogosok, rizikós lehet a tiltott helyen fürdőzés is, a szülőknek pedig figyelniük kellene a fiatalok internethasználatára is.

Közbiztonsági fórumot tartottak Gazdagréten  

Bűncselekményekről, bűnmegelőzésről, közrendről és közlekedésről is szó volt a minap Gazdagréten tartott lakossági fórumon. Az Önkormányzat kezdeményezésére összehívott találkozón a kerület közrendvédelmi szervezetei is rész vettek. A polgármester tavasszal indított fórumsorozatának célja, hogy Újbuda városrészeit végigjárva megismerjék a lakók problémáit és igényeit, a mostani a találkozón a kerület új közbiztonsági programjai is szóba kerültek.

A Világbank is megismerte a Szülők Háza Programot  

A Világbank is megismerte a Szülők Háza Programot

A Világbank központjában mutatta be az általa kifejlesztett újbudai Szülők Háza programot Regős Judit. A nemzetközi pénzügyi intézmény hosszú távon fenntartható és a fejlődő térségekben javulást elérni képes programokat támogat. Szülők Háza a napokban nyitotta meg első vidéki egységét, Győrben.

Jótékonysági műsoron léptek fel a Pető Intézetesek

Jótékonysági műsort rendezett a Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítvány a Nemzetközi Pető Intézet Villányi úti épületében. Az eseményt az Ádám Jenő Iskola előadása nyitotta meg, majd a Pető Intézet tanulói mutatták be zenés produkcióikat. Céljuk az volt, hogy megköszönjék a világhírű központ támogatóinak egész éves segítségét. A bevételt a beszédben korlátozottakat segítő PictoVerb program bevezetésére, valamint gépi írástanulást segítő laptopok vásárlására fordítanák.

Visszafogottság, mértékletesség és mozgás - harc az elhízás ellen

Az elhízással kapcsolatos betegségek veszélye, az édesítőszerek és a mozgás szerepe is szóba került a Táplálkozási Fórumon, a 20. Tudományos Konferencián az Aesculap Akadémián. A civil szakemberekből álló társaság húsz éve küzd azért, hogy változtasson a helytelen étkezési szokásokon, mivel az elhízás hazánkban is egyike a vezető népegészségügyi problémáknak. A konferenciát Prof. Dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Kórház főigazgatója nyitotta meg.

Elismerést kaptak a lágymányosi polgárőrök  

Elismerést kaptak a lágymányosi polgárőrök

A Lágymányosi Polgárőrség több tagja is elismerést kapott a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek (BPSZ) ünnepélyes közgyűlésén. Az eseményre a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületében került sor.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Felavatták Veress Miklós keramikus művész emléktábláját  

Emléktábla került Veress Miklós keramikus művész tiszteletére a Hengermalom út 2/c. számú ház falára az Összefogás Újbudáért Egyesület és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő kezdeményezésére, Újbuda Önkormányzata támogatásával. A művész hat évtizedet élt a házban családjával.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.