Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 7. szerda, Ambrus

Hírek

Jótékonysági bálon gyűltek az adományok a Mikes központra

A Nem Adom Fel Alapítvány tavaly vágott bele a Mikes Lélekközpont néven ismert grandiózus projektjébe, amely adományokból építene fel Őrmezőn egy sérült embereknek kialakított közösségi apartmanokat és autista fejlesztő bázist magában foglaló központot. Felhívásukra az év elején özönlöttek a felajánlások, az építőanyagárak elszállása, és a háború azonban megnehezítette a dolgukat. Az önkormányzat által szervezett jótékonysági Eper Partin azonban a kerületi vállalatok több millió forintos lendületet adtak a nagyívű projektnek. Dely Géza alapítványi elnök az aktualitásokról számolt be.

Civil Fórum Bereczky Gáborral

A Védegylet Egyesület újbudai vezetője Bereczky Gábor, aki kerületi lakosként is fontosnak tartja, hogy az itt élők részt vegyenek a bőrükre is menő döntések kialakításában. A közelmúltban a "Városközpont" ügye volt az, amivel foglalkoztak, de hallatják a hangjukat sok, főleg a környezetvédelmet, a beépítést érintő ügyekben is. Nem támogatják a gigaberuházásokat, mert ezeknek nincs meg az infrastrukturális feltétele.

Megújult a Nagykikinda játszótér

Kufli mesékkel, Misi bohóccal és véget nem érő játékkal nyitotta meg kapuit a felújítás miatt sokáig nélkülözött Nagykikinda játszótér. A munkálatok során 7 új játszóeszközt építettek be az 5 felújított játék mellé, a területen ütéscsillapító burkolatok, járdák épültek. A beruházás részeként padok, piknikasztal, ivókút és párakapu is létesült, a játszóteret pedig 12 fával és rengeteg cserjével zöldítették be.

Gévai kiállítás: Mesél a holdfény

Gévai Csilla illusztrátor és mesekönyvíró műveiből nyílt grafikai kiállítás május 27 - én a Gazdagréti Közösségi Házban Csillagfényből napfénnyé...címmel. A tárlaton több kötet képe is megtekinthető: találkozhatunk vicces, vidám és ijesztő figurákkal is. A tárlatot június 14-ig nézhetik meg az érdeklődők.

Kelenvölgy: ismét együtt gyereknapon (2022.05.31.)

Kelenvölgyben már szombaton elkezdődött a gyereknap. A Kelenvölgyi Közösségi Házban változatos, élményekkel teli programokkal várták ma a kicsiket: játékok, ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozások, koncert és felhőtlen jó hangulat várta az odaérkezőket.

Orosz hadifoglyok Újbudán - Újbuda Nagykávéház

Mit csináltak az orosz a hadifoglyok Újbudán? Csatornát ástak - ennyit tudunk egyelőre a Fortepan első világháború idején a Villányi úton készült képeiről. De biztosan lassan a többi is kiderül. Ahogy arról a sokszázezer képről is, amely a gyűjteménybe került s örzi múltunkat, miközben közkinccsé válik. A kollekcióról és arról is beszélgetünk Tamási Miklóssal mit jelentettek egykor és ma a képek. És hogyan ismerhetjük fel a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet motoron.

Rendvédelmi dolgozókat ismertek el

Átadták az Újbuda Közbiztonságáéért elismerő címeket a hivatal nagytermében. A kitüntetés olyan rendőröknek, tűzoltóknak, polgárőröknek, közterület-felügyeleti dolgozóknak adományozható, akik sokat tettek a kerület közbiztonságáért. Idén Márton Zoltán r. alezredes és Szakács Péter Ervin tű. főtörzsőrmester vehette át az elismerő címet.

Testületi ülés-május összefoglaló

zázezer forinttal nő az önkormányzati fenntartású intézményeknél dolgozók cafetéria juttatása, több orvos részesülhet praxisvásárlási támogatásban, a nyáron pedig elindul a három ütemre tervezett parkolási zónabővítés. Többek között ezekről döntött Újbuda Önkormányzatának képviselőtestülete májusi rendes ülésén, amely képviselői búcsúnak és eskünek is helyet adott.

Véget ért az első Újbudai Streetball Kupa

Rapzenével, jó hangulattal és csont nélküli kosarakkal várt mindenkit az első Újbudai Streetball Kupa záró eseménye. A gazdagréti és őrmezei kupameccsek után a Bikás parkban rendezett finálén 19, főként kerületi csapat mérte össze erejét. Újbudán ilyen még nem volt, de úgy néz ki, hagyomány lesz belőle.

Gyereknap a reptéren

Tömegeket vonzott a Budaörsi Repülőtér vasárnapi Air Show-ja, amit ezúttal gyereknapi programként hirdettek meg. Ehhez képest a harckocsis túrára, a helikopteres és old timer utasszállító repülésekre legalább annyi felnőtt jelentkezett, mint ahány apróság. A percenként le és felszálló, közvetlenül a föld felett elhúzó gépek maradandó élményt nyújtottak az egész család számára.

Civil fórum - Suszter András

Újbuda büszke lehet arra a színes és folyamatosan zajló civil életre, amely a kerület egyik jellemzője.
Most induló sorozatunkban a újbudai civil szervezeteket mutatjuk be. Mit és hogyan tesznek közvetlen környezetünkért. Most Suszter András civil aktivista beszél munkájukról.

Beszélgetés Mészáros Mártával (ÚJBUDAI NAGYKÁVÉHÁZ)

Bár a világ éppen egy rossz pillanatát éli, mindig lehet benne szépet találni – mondta Mészáros Márta filmrendező a film április 30.-i világnapja alkalmából készített interjúnkban. A 64 filmet rendező és csaknem fele ennyi hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett újbudai díszpolgár otthonában mesélt életéről, munkásságáról és örök barátságáról Törőcsik Marival.

Lapszemle – Újbuda újság 10. szám

A lapszemle ezúttal két keréken érkezik. Ugyanis Újbudán tíz új állomása nyílt a méltán népszerű közös kerékpároknak, a Bubi-nak, a kerületi önkormányzat támogatásával. Így már a négyes metró minden állomásán át lehet szállni bicikliről metróra, vagy éppen vissza. Fontos téma még, hogy több területet is rozsdaövezetnek és kiemelt építési területnek nyilvánít a kormányzat, így oda akkor is lehet építkezni, ha az újbudaiak ezt nem akarják. A civilek is tiltakoznak.

Eleven Tavasz a Bartókon

A május 20-i hétvégén vadiúj programokkal várta a környékbelieket az Eleven Tavasz a Bartók Béla Boulevard-on, ahol szinte minden kapualjban történt valami izgalmas. A szervezők ezúttal a fenntarthatóság és a zöld gondolatok jegyében szervezték meg a fesztivált, a közönséget koncertekkel, különleges gasztrokínálattal, családi és gyermekprogramokkal, kiállítással, színházzal és művészeti workshopokkal várták.

Adománybusz indult az ukrán testvérvárosba

Háztartási vegyiáru, pelenka, szappan, tusfürdő, takaró, és tartós élelmiszerek kaptak helyet abban a zsúfolásig telepakolt kisbuszban, amit két újbudai képviselő Kárpátaljáig vezetett. A kerület testvérvárosába, Benére ezzel a negyedik olyan segélyszállítmány jutott el Ukrajnába, ami újbudaiak adományaiból gyűlt össze.

Oldalak