Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek

Az anya nélkül nevelkedők kihívásai

Ma van az Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja. Azokról szól ez a nap, akiket nem ölel meg, nem mesél mesét, nem köti be a cipőfűzőjét, és nem vigasztalja meg minden nap az anyukája. Akiknek hiányzik az életékből az egyik legfontosabb kötelék és szeretet-forrás, amely csak részben pótolható, de sohasem helyettesíthető. Szilvási Lénával, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetőjével az anyai távolmaradás okairól és következményeiről, valamint a gyermekotthonban lakók kihívásairól beszélgettünk.

Bodrogi Gyula: "Szeretek élni" (HELYI ÉRTÉK)

Április közepén ünnepelte 88. születésnapját Bodrogi Gyula, Újbuda díszpolgára. Első feleségéről, Törőcsik Mariról most nevezték el a Feneketlen-tó melletti parkot, és az Újbudai Tanácsadó Testület tagjává is a napokban választották meg. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulata, Újbuda díszpolgára, a József Attila Színház és a Vidám Színpad örökös tagja ötven esztendeje él a kerületben.

Módosították az idei kerületi költségvetést

Elköltözik a kerületből a Rákóczi híd budai lehajtójánál található szórakozóhely, a Barba Negra. A megüresedett területen irodaház, illetve nyilvános parkolóház épül.A képviselők elfogadták a terület tulajdonosával, a Budai Zöldsarok Kft.-vel kötött pénzeszközátadási megállapodást, így a cég közérdekű kötelezettségvállalásként 25 millió forinttal támogatja az önkormányzat műszaki és humán infrastruktúra fejlesztési feladatait.

Szemétszedést hirdetett az Allee

A borús idő ellenére sokan gyűltek össze a hétvégén, hogy részt vegyenek az Allee bevásárlóközpont szemétszedő akciójában. A munkálatokba az Újbuda Prizma takarítógépei is beszálltak, az önkormányzat kesztyűkkel és zsákokkal segített, az Allee pedig fenntartható műanyagból készült kulaccsal és vászontáskával hálálta meg a munkát az önkénteseknek. A fenntarthatóságot kiemelten kezelő bevásárlóközpont tavaszi zöld kampányának lezárásaként a Hamzsbégi sétányt tisztították meg.

Megnyílt Nagy Fruzsina kiállítása

Képzeletem színei címmel nyílt meg Nagy Fruzsina kiállítása az Újbuda Galériában. A fiatal festőnő akril és olajfestményei absztrakt formában mutatja be a természet jelenségeit.

Aktualitások a szülésről

Minden évben az Anyák napjával kezdődő hét a Születés hete. A jeles napon a várandós anyukákat arról tájékoztatják, milyen lehetőségeik vannak a szülést segítő szakemberek, a szülés módjának, és helyének megválasztásában. Zsigmond Tamás szülész-nőgyógyász főorvos a paraszolvencia kivezetésének nőkre gyakorolt negatív hatásairól, a késői gyermekvállalásról, és az otthonszülés kérdéséről beszélt kameránknak.

Lakópark épül Tóvárosban

A Kánai-tó partján magas minőségű, fenntartható lakópark építésére kapott engedélyt az Atenor. A belga ingatlanfejlesztő a megvásárolt 82 hektáros területen 900 lakást épít, revitalizálja az elhanyagolt tavat és jelentős tájépítészeti átalakításokat is végez. Az eddig főként irodaházépítéseiről ismert Atenor Lake11 Home and Park projektje a 2000-es évek elején megkezdett, két ütemig jutott tóvárosi ingatlanfejlesztés folytatásaként infrastruktúrát is épít a környéken.

Parkot neveztek el Törőcsik Mariról

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Feneketlen-tó mellett a Törőcsik Mariról elnevezett parkot. A háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas, Cannes-i Filmfesztivál díjas művész tavaly áprilisban, 85 éves korában halt meg. A névadó ünnepségen kollégái, barátai is megemlékeztek róla, a művész tiszteletére a Főkert tulipánfát ültetett.

Orosz Anna átvette mandátumát

Orosz Anna, Újbuda alpolgármestere átvette az országgyűlési választásokon elnyert egyéni mandátumát a Polgármesteri Hivatalban. A Momentum politikusa meghatározó fölénnyel nyerte el a főváros legnépesebb kerületének egyéni parlamenti helyét a 2. számú választókerület hét jelöltjével, köztük a nyolc éve veretlen Fideszes képviselő, Simicskó Istvánnal szemben. A képviselő elmondta, munkát és felelősséget ígért a választóknak, amit be is fog tartani. Úgy véli, nyomás alá kell helyezni a kormányt, parlamenti képviselőként pedig - az önkormányzattal összefogásban - kettőzött erővel képviselik a fontos újbudai ügyeket.

Elismerték a bölcsődei dolgozókat

Polgármesteri dicséretben részesítették a kerületben kimagasló munkát végző bölcsődei nevelőket a Bölcsődék Napja alkalmából rendezett ünnepségen. Dr. László Imre polgármester arról beszélt, Újbudán a magas szülői igényeket kiszolgálni képes intézményrendszer működik, mára pedig sikerült elérni, hogy minden ingatlan beruáháshoz bölcsődei fejlesztés is kapcsolódjon.

Tóth Endre - országgyűlési képviselő

Nekünk azt kell megmutatnunk, merre lehetne jó irányba vinni az országot - mondja Tóth Endre momentumos politikus, aki az újbudaiak szavazataival jutott a parlamentbe. Szerint az is fontos, hogy a visszaéléseket is megmutassák az embereknek

Úbuda értékeit meg kell védeni! - Interjú Dr. László Imre polgármesterrel

Mit lehet kezdeni a válogatás nélkül engedélyezett ingatlanfejlesztések eredményeként betelepülők tízezreivel? Hogyan védhetők meg Újbuda értékei előremutató fejlesztésekkel, amikor minden nemes ügyet lerángatnak a politika mocsarába? Ezekre kerestük a választ a Dr. László Imrével folytatott félidős interjúban, amelyből az is kiderül, a mostoha sorsú egészségügyben edződött polgármester természetes közege a válsághelyzet, így nem ijesztik meg a felülről érkező szorongatások.

Húsvéti játékok Gazdagréten

Nagypéntek előestéjén tojáskeresésben égett az többszáz gazdagréti gyerek, aki regisztrált a Gazdagréti Közösségi Ház húsvéti tojásvadászatára. A hatodik éve futó hagyományos húsvéti program során a helyi üzletek tojáslelő helyekké válnak, ahol néhány húsvéti kvízkérdés fejében húsvéti finomságokat lehetett kapni.

Fát ültettek a Hamzsabégi sétányon

Fenyőfát ültetett a Hamzsabégi sétányon a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület ( POPÉK ), hogy a helyiek karácsonykor a fa köré szervezhessenek ünnepi programokat. Az ültetésen a civil csoport és a polgármester hangsúlyozta, a Déli körvasút építés eredeti tervei tönkretennék a vasúti töltés mellett húzódó parkos sétányt. A faültetési akcióban Puskás Peti és a Woodapest is részt vett.

Oldalak