Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek

Az igaz és hazug színház – Znamenák István színész, rendező – ÚJBUDAI NAGYKÁVÉHÁZ

A színház dolga, hogy a mai életünkkel kapcsolatos kérdéseket tegyen fel és esetleg még válaszolni is próbáljon ezekre – állítja Znamenák István színész, rendező, akit az újbudai Szkénéből, az Örkény Színházból vagy akár a Megáll az idő című kultikus filmből is ismerhetnek. Akik szerint a színház csak arra való, hogy nevettessen, azok félnek a valóságtól. A színház, ha hazudik, akkor minek?

Szerelem a levegőben

Romantikus hangulatba kerültek a Szerelmek a Bartókon és más történetek elnevezésű városi sétán résztvevők. A Kerület Napjához kötődő eseményen a Mika Edit helytörténész által ismertetett történetek a Gellért téri első állomáson egyebek között a Szüzek fürdőjének, a Gellérthegyi-barlangban fakadó forrás és a Szabadság híd eredetéről szóltak. Utóbbin találkozott először Móricz Zsigmond későbbi szerelmével, Csibével. A Bartók Béla úton vezetett sétán szó volt még a filmrendező Korda Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Tersánszky Józsi Jenő, és sok más művész szerelmi életéről.

Testvérvárosi delegáció érkezett Újbudára a Kerület Napján

A hagyományoknak megfelelően idén is testvérvárosi vezetők és alpolgármesterek érkeztek Újbudára, a kerület napja alkalmából. Az Adából, Benéből és Marosvásárhelyről érkező delegációkat – többek között – Dr. László Imre polgármester fogadta. Az eseményen Barabás Richárd, Bakai-Nagy Zita és Hinstch György alpolgármesterek is jelen voltak.

Óvóbácsiból óvoda igazgató

Újbudán első alkalommal vette át férfi az egyik óvoda, az Albertfalvai Óvoda vezetését. A kisgyermeknevelők és óvodapedagógusok szinte száz százalékban nők. A kinevezésről, a munkáról, a pályáról, a szakma nehézségeiről és szépségeiről Skerlec Szabolcs óvodavezető mesélt a Negyedóra című műsorban.

Emléktáblát avattak a Kerület Napján

A Kerület Napján ünnepélyes keretek között Dr. László Imre polgármester felavatta az Újbuda néhai vezetőinek és képviselőinek tiszteletére készített emléktáblát. A tisztelet virágait Dr. László Imre polgármester, valamint a kerület korábbi polgármesterei: Szegedi Ferenc, Juhos Katalin és Molnár Gyula közösen helyezték el. A pártok újbudai frakciói nevében Bakai-Nagy Zita alpolgármester, Varga Gergő, Görög András, Keller Zsolt, Szabó László és Jankó István képviselők koszorúztak.

Rollerrel az oviba

„Hogyan jutok el az óvodába autómentesen a szüleimmel?” témában óvodásoknak és iskolásoknak hirdetett rajzversenyt az önkormányzat idén harmadik alkalommal. Az ünnepségen egy-egy óvodás csoport mondókákkal, tánccal, gyermekdalokkal szórakoztatta a közönséget. Az Autómentes Világnap kampány pályázatára 194 munka érkezett óvodásoktól és iskolásoktól, 71 részesült helyezésben, különdíjban. A nyertes alkotásokat az önkormányzat dísztermében állították ki. A tenderhez 105 óvodapedagógus csatlakozott.

A vágtázó energiaárak ellen – Schum Gergely, Renopont – NEGYEDÓRA

A vágtató energiaárak mellett különösen fontos, hogy spóroljunk, hatékonyan fűtsünk, főzzünk, világítsunk, szigeteljük a lakásunkat. De hogyan? Ehhez ad segítséget az újbudai önkormányzat ügyfélszolgálatán megnyílt Renopot szervezet. Schum Gergely szakmai vezető mondja el, mit tehetünk.

Segítség a rászorulóknak – LAPSZEMLE

Melegedőket nyit az önkormányzat Újbudán a rászorulóknak. Festők ünnepe a Bartók-negyedben. Szüts Miklós festőművész a világ legszebb képéről. A MU színházban Fullajtár Andrea a saját gyermeke születésének a történetét adja elő. Interjú Spiró Györggyel arról, hogy nem akart regényírró lenni. Újbudai a bridzs világbajnoka. Újbuda újság

Megújult a Harcos tér

Elkészült a Nagyszőlős utca melletti Harcos tér pihenőparkja. A szeptemberben megkezdett, 46 millió forintot meghaladó önkormányzati beruházás során a betonfelületeket felszedték, termőfölddel borították, majd gyepesítették a területet. A munkálatok során rendbehozták a járdát, elbontották a régi kerítést, ösvényt alakítottak ki a lakóövezet és a buszmegálló között, valamint esőkertet hoztak létre, amely képes felfogni a nagyobb csapadékmennyiséget, hogy aztán lassan szivárogtassa azt a talajba.

Rendhagyó fogadóórát tartott a polgármester

Rendhagyó fogadóórát tartott Újbuda polgármestere Gazdagréten, egy Rétköz utcai kávézóban. László Imre mostantól a szigorú hivatali környezetből kilépve a lakóhelyük közelében szeretne beszélgetni a kerületben élőkkel, hogy egy kötetlen beszélgetés során ismerje meg véleményüket, gondjaikat, és igényeiket. A kerület vezetője pár nappal később a Bartók Béla úti Mitzi bárban is együtt kávézott a helyiekkel.

Spiró György, az ifjú színikritikus

Szigligeti utazásáról, Kertész Imrével kötött ismeretségéről mesélt egyebek között Spiró György író, költő a Mássalhangzó című beszélgetéssorozat vendégeként a B32 Galéria és Kultúrtérben. Szó volt még színi kritikusi munkásságáról, amelyet fiatalon, vidéken kezdett és a darabjaiban megfogalmazott káromkodásról. Az alkotót Gréczy Zsolt kérdezte. Felvételünk második része következik.

Megkoszorúzták Nagy Imréné Égető Mária emléktábláját

Nagy Imre az a hős, mártír és forradalmi politikus, aki az elnyomó hatalommal szembeni döntésével a mindenkori magyar politika iránytűjeként szolgál - mondta László Imre, Újbuda polgármestere ünnepi beszédében, november 4-én, Nagy Imréné Égető Mária (1902–1978) emléktáblájának koszorúzásán.

Mikor van készen egy kép - Szüts Miklós festőművész ÚJBUDA NAGYKÁVÉHÁZ

Akár az újbudai B32 Galériából is ismerhetik sokan az egyik legkitűnőbb kortárs festőt, a kerületben alkotó Szüts Miklóst. A festőművészt – az Újbudai Nagykávéház műsorának vendégeként – arról kérdeztük, hogy hatalmi megrendelésre lehet-e művészeti alkotást létrehozni. Beszélgettünk arról is, hogy kiből lesz jó festő és, hogy pontosan mikor van készen egy kép. 

Halotti tor a Szkénében

Egy menő nagyvállalkozó halotti torán gyűltek össze a hozzátartozók a Szkéne ősbemutatóján, Fényeskedjék neki című darab fotós próbáján.

Spiró György: "Szerencsémre, engem sokan felfedeztek"

"Legkevésbé regényíró szerettem volna lenni, aztán kiderült, hogy abban vagyok a legjobb” – mondta Spiró György író, költő a Mássalhangzó című beszélgetéssorozat vendégeként a B32 Galéria és Kultúrtérben. Írói munkássága kapcsán az alkotó beszélt családjáról, a Spiró név eredetéről, a kommunista éra kultúrpolitikájáról. A beszélgetés során az írót Gréczy Zsolt kérdezte.

Oldalak