Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Világgá indulna a Gömböc

Újbuda   |   2016, július 20 - 12:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Világhódító útra készül a Gömböc megfizethető „játék” változata. Az újdonság speciális műanyagból készül, hibrid technológiával, így körülbelül tízezer forint lehetne az ára. A végső cél az ötezer forint elérése.

Hónapokon belül piacra lépésre alkalmas termék lehet a magyar találmányból, amely már a világ leghíresebb geometriai formái közé tartozik – mondta a Népszabadságnak Domokos Gábor, a Gömböc egyik feltalálója. Megalkották ugyanis a megfizethető árú változatot, ezzel pedig eljutottak a sorozatgyártás előszobájába. Ez az első olyan ismert homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza. Bizonyítható, hogy ennél kevesebb egyensúlyi helyzettel rendelkező test nem létezhet.

A Gömböc az elmúlt évek alatt szinte legenda lett: csodájára jártak a kínaiak 2010-ben a sanghaji világkiállításon. Cedric Villani, aki 2010-ben megkapta a matematikusok Nobel-díjának tartott Fields-érmet, Théorème vivant (A tétel születése) című könyvében egész fejezetet szentel a Gömböcnek. A magyar találmány eljutott a világ leghíresebb matematikai gyűjteményébe, a göttingeni egyetemre is, ahol sorszámos változatot állítanak ki belőle. Ott van az oxfordi egyetem 2013-ban átadott matematikatudományi központjában, a Cambridge Egyetem Tudománytörténeti Múzeumában, a párizsi Poincaré Intézetben és a Princeton Egyetem matematika tanszékén is.

Fotó: MTI

A Gömböc eddigi sikere miatt is kulcskérdés, hogy a nagyszáriás gyártás profi műszaki színvonalon kezdődhessen, ez a technológia ugyanis rengeteg buktatót rejt magában. A legyártott test „mérettűrése" század milliméteren belüli, ráadásul létfontosságú a teljesen homogén anyagsűrűség is, hiszen a kész Gömböc belsejében még egy mikrobuborék sem lehet.
– Kezdettől az volt az álmom, hogy a matematika iránt érdeklődő diákokhoz is eljusson a Gömböc – mondta a feltaláló. Ám idáig nagyon hosszú út vezet. – 2007 nyarán kísérleteztünk vele először, és azóta csak gyűltek a lakásunkban az elfuserált, nem működő példányok. A NASA egyik beszállítója is megpróbálta legyártani, de megbuktak vele: a mutatós krémszínű darabok sajnos több stabil pontban is megálltak – mesélte Domokos Gábor.

A feltalálók számára a fejlesztés legkedvesebb része a tudományos tevékenység, ami növeli a keresletet és a Gömböc presztízsét is. Legutóbb a NASA-val közösen publikáltak tanulmányt a világ legismertebb tudományos folyóiratában a Nature Communicationsben. Ebben a Marson fellelhető kavicsok és homokszemek formájából következtettek a bolygón korábban tapasztalható folyóvízi tevékenységre.

NOL/Újbuda