Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Új helyen az Etele Helytörténeti Gyűjtemény

Újbuda   |   2016, február 4 - 13:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

Februártól az Albertfalvi Közösségi Házban látogatható az Etele Helytörténeti Gyűjtemény, amely Csonka János és Karinthy Frigyes emléktárgyait őrzi.

Három évtizeddel ezelőtt civil kezdeményezésként, az Etele Helytörténeti Kör jóvoltából jött létre az az állandó tárlat, hogy feltárja kerületünk történetét és összegyűjtse a tárgyi emlékanyagát. Az Etele Helytörténeti Gyűjtemény eddig az Erőmű utcában működött, februártól viszont az Albertfalvi Közösségi Házban várja az érdeklődőket. Megcsodálható a magyar autógyártás atyjának, Csonka Jánosnak személyes tárgyai és mérőeszközei, valamint Karinthy Frigyes íróasztala, fotelje, illetve a híres irodalmárnak emléket állító enteriőrök is. A költözés miatt a közösségi házban átalakítások történtek, melyben Farkas Krisztina önkormányzati képviselő is nagy szerepet vállalt. - Régóta foglalkoztatott, hogy a közösségi ház felső szintjét hogyan lehetne jobban kiaknázni, így amikor a KözPont ügyvezetője beavatott a tervekbe, nem volt kérdés számomra, hogy segítsek a kivitelezésben. Képviselőként és magánemberként is úgy látom, Albertfalva egy lokálpatrióta gyöngyszem. A legjobb helyre került a gyűjtemény és örülök, hogy megvalósulásához én is hozzájárulhattam - fogalmazott a képviselő. - Albertfalva olyan városrész, amelynek hagyományai vannak, ráadásul ezt a hagyományt a közösség ápolja is. Az állandó tárlat, valamint a hozzá kapcsolódó helytörténeti programok és időszaki kiállítások olyan pluszt hoznak a mindennapokba, amelyek az idetartozás érzését tovább mélyítik - fogalmazott a megnyitón a körzet másik képviselője, Csernus László.

Az állandó kiállítás mellett időszaki tárlat is nyílott a „Kelen hegye, a Gellért hegy”címmel, amely a kerület egyik legmeghatározóbb helyszínét és annak történelmi jelentőségét mutatja be. - Ez az első ilyen témájú helytörténeti tárlatunk, amelyet a többi közösségi házban is láthat majd a közönség. Terveink között szerepel, hogy több, a kerülethez kötődő egyéb témát is feldolgozzunk kiállításokon, szó lesz például a sporttörténetről, a tömegközlekedés kialakulásáról, az ünnepi szokásokról, illetve a kezdetek óta itt élő családokról - mesélt a távlati tervekről Szebeni Dóra közművelődési vezető.

K.A.