Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Túlélték a "halálos csokitortát" az albertfalviak

Újbuda   |   2018, január 18 - 12:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

2018-ban is várják a gasztronómia rajongóit minden hónap harmadik hétfőjén az Albertfalvi Közösségi Házban. “Zsolti bácsi konyháját” idén cukrászdává alakították át, hiszen a sok finom leves és főétel után desszertet is illendő felszolgálni.

A Zsolti bácsi konyhája eddig is sikeres rendezvénysorozat volt. Valamelyik klubtag mindig főzött valami különlegeset vagy tradicionálisat, ahogy azt nagymamájától tanulta, és bevitte a többieknek. Miközben jókat falatoztak, helyi történetek és családi legendák is elhangzottak. Idén nem csak az formabontó, hogy az eddig megszokott ízek helyett az édes kerül terítékre, hanem az is, hogy a sütemények mellé irodalmat is visznek azok, akik vállalják egy-egy desszert csoda megalkotását.
Januárban mindenki túlélte a ház kulturális szervezőjének “halálos csokitortáját”. Balogh Zsuzsi liszt nélkül készült, válogatott minőségű csokoládékból összehangolt, tömény és feledhetetlen csokitortája mellé Arany János balladákat adtak elő a szervezők, kiváló stílusérzékkel, dupla katarzist okozva a gasztroklub résztvevőinek.

Farkas Zsolt meg is ajándékozta a klubtagokat: az elmúlt hetekben jelent meg ugyanis a Zsolti bácsi konyhája című kiadvány, amelyben az Albertfalvi Gasztroklubban eddig megvalósított ételek receptjeit foglalták össze.

D. B. S.