Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Sorra kerülnek elő a robbanótestek az Alsóhegy utcában

Újbuda   |   2015, március 6 - 11:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újabb második világháborús robbanótestet találtak a XI. kerületi Alsóhegy utcában, ezúttal is egy 152 milliméteres rombológránát került elő az ott folyó földmunkák közben .

A Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje, Bátyi Edina elmondta: a környéket ugyanabban a körben zárták le, mint csütörtökön, de nem ürítenek ki épületeket. Ötszáz méteres szakaszon lezárták az Alsóhegy utcát, százméteres szakaszon a Ménesi utat és kétszáz méteres szakaszon a Csukló utcát. A korlátozások a közösségi közlekedést és a vasúti forgalmat nem érintik. A területzárás addig tart, amíg a robbanótestet elszállítják a központi gyűjtőbe. Bátyi Edina hozzátette: tekintettel arra, hogy egy nappal korábban ugyanott találtak robbanótestet, a földmunkák idejére a helyszínen marad egy tűzszerész.

Mint ismert három utca egy-egy szakaszát is lezárták a hatóságok csütörtök délután a főváros I. és XI. kerületében, miután földmunkák végzése közben második világháborús tüzérségi lövedékre bukkantak. Az Alsóhegy utca 9. előtt megtalált lövedék miatt kilenc társasház lakóinak kellett ideiglenesen elhagyniuk otthonaikat, leállították a munkát egy felújítás alatt álló MÁV-épületnél, egy óvodában pedig korlátozták a bent tartózkodók mozgását, azaz védett helyiséget jelöltek ki a gyerekeknek és nevelőiknek. A robbanótestet végül szoros rendőri kíséret mellett szállították megsemmisítésre a Honvédség Központi Gyűjtőhelyére.

foto:MTI