Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Őrmező költőire emlékeztek a Versmaraton előtt

Újbuda   |   2018, április 12 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda is megünnepelte „saját” költőit a Magyar Költészet Napján. Április 11-én, József Attila születésnapján megkoszorúzták az őrmezei költők szobrát és nyolcadik alkalommal tartottak Versmaraton a kerületben.

Idén is koszorúzással kezdődött a Magyar Költészet Napja alkalmából tartott Újbudai Versmaraton. A hagyományoknak megfelelően az Őrmezei Költők Parkjában - Kormos István, Zelk Zoltán és Kálnoky László szobránál - helyezte el a megemlékezés virágait Hoffmann Tamás polgármester, Kormos Anna (Kormos István lánya) és Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő. Az ünnepségen a költő unokája, a Chichagóban élő Hídvégi Márta is részt vett.

Hoffmann Tamás felelevenítette a három költő életét. Hangsúlyozta, hogy az irodalmat, a költészetet és a bennük rejlő szépséget nem lehet elég korán felfedezni. Az önkormányzat a test egészségre nevelése mellett a szellem pallérozására is odafigyel, ezért is vannak különleges bölcsődei, óvodai, iskolai foglalkozások és olyan szabadidős programok, mint az április 7-én a B32 Galéria és Kultúrtérben tartott gyermekversnap, amelyen minden a kortárs gyermekversekhez kapcsolódott. A felnőttkori irodalomszeretetet is meghatározó műfajnak először szenteltek külön napot Újbudán. Az őrmezei verses ünnepség a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek előadásával kezdődött, majd a Tarka Színpad előadói hangolták a közönséget. A versmaratont az óvodások kezdték, őket az iskolások majd a civil és szenior versmondók követték, de a maratonra érkező látogatók is előadhattak egy-egy költeményt. Délután a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola 9-ik osztályosai léptek színpadra és mutatták be erre az alkalomra készült előadásukat.

T. K.