Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kofák a piramisban

Újbuda   |   2017, augusztus 18 - 09:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

40 éve, 1977. augusztus 18-án adták át a Fehérvári úti vásárcsarnokot. A Halmos György tervei alapján épült, közel 8000 m2 alapterületű, piramis alakú csarnokban széles választék és alacsony árak várták a dél-budai városrész lakóit.

1911-től Kelenföld-Lágymányos környékének lakói a Fehérvári út és Schönherz Zoltán utca kereszteződésénél álló piacon végezték a nagybevásárlást. A kis téren nem csupán az egymás mellé zsúfolt bódék és a szerény kínálat nehezítette a vásárlást, de sok panasz érkezett a higiéniai állapotokra is.

A piac állapota az évtizedek során tovább romlott, az elavult bódékat az 1970-es évek elején bontották le az. A Szövetkezeti Áruház (Skála) építésével párhuzamosan a régi piac területén kezdődött meg a várva várt Fehérvári úti vásárcsarnok és környékének újjáélesztése. A háromszintes, közel 8000 m2 alapterületű, előre gyártott elemekből álló, teraszos beépítésű csarnok Halmos György tervei alapján épült, első vásárlóit 1977. augusztus 18-án fogadta. A csarnok tervét az áruforgalmi adatok, az árumozgatási, a tárolási és az árusítási technológia figyelembe vételével készítették az Általános Épülettervező Vállalat szakemberei. A piramis alakú épüket egyes szintjei csökkenő alapterületűek voltak, a süllyesztett szint 79x42 m2, a közbenső szint 75x39 m2, a felső szint 67x31 m2, a tető pedig 59x23 m2 volt.

Az új csarnokban állami, szövetkezeti, kiskereskedői és az őstermelők által kínált árukból egyaránt lehetett válogatni. A süllyesztett szinten a zöldség és gyümölcs árusítása zajlott, míg a húst, hentesárut, halat, vadat, gombát, pékárut és tejterméket a közbenső szinten tudták beszerezni a vásárlók. A felső szinten palántákat, vágott virágot, fenyőfát kínáltak, ezt az emeletet csak nagy forgalom esetén, hétvégenként és ünnepek előtt nyitották meg. Itt voltak a piacfelügyelőség irodái és raktárai, az öltözők és a mosdók is.

A 2000-es évek elejére az építmény műszakilag is elavult, kinőtte kereteit. A Kertész András Tibor és munkatársai által korszerűsített, bővített csarnok 2003-ban nyitotta meg újra kapuit egy olyan keretben, melyben a műemléki épület eredeti betonszerkezetét és térstruktúráját is megtartották a tervezők. A fedetté vált a piachoz 2009-ben hozzátoldottak egy árufeltöltő- és irodaszárnyat. A jelenleg 11 000 m2 alapterületű, négyemeletes csarnok 74 árus és 100 őstermelő befogadására alkalmas.

lechnerkozpont.hu/Újbuda