Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Két éve fogadja híveit az Etele úti templom

Újbuda   |   2016, november 2 - 09:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Erdő Péter bíboros főpásztor celebrálta az ünnepi szentmisét október 31-én a Boldog Meszlényi Zoltán templomban. A templom felszentelésének második évfordulóját együtt ünnepelte a plébánia, a hívek, Újbuda vezetői, köztük Hoffmann Tamás polgármester.

Október 31-én, hétfőn is megtelt este a templom az Etele úton. Erdő Péter a szentbeszédben kiemelte, fontos, hogy a hívő közösségek valódi otthont találjanak templomaikban, ahová mindig visszavágynak imádkozni, ünnepelni, Istent dicsőíteni, vagy megtisztulni.

Újbuda egyik legújabb templomában a közelmúltban készült el az Irgalmasság üvegfala, valamint a gyóntatószék, melyeket a bíboros meg is áldott.

D. B. S.