Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Kerület Hete: a hivatástudat teszi a jó szakembert

Újbuda   |   2017, november 14 - 09:16
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Kerület Hete alkalmából idén is köszöntötték az újbudai díszdiplomás orvosokat, gyógyszerészeket, pedagógusokat és pályakezdő pedagógusokat. A diplomaszerzés óta eltelt idő alapján arany (50 év), gyémánt (60 év), vas (65 év) illetve rubin (70 év) oklevélben részesültek a díjazottak.

Idén több rubin diplomást is köszöntött a polgármester a Kerület Hete alkalmából. Többségük 90 éves is elmúlt már és megközelítőleg 33 éve nyugdíjas. Mentsik Győző egykori pedagógus, egyetemi tanár, a Műszaki Főiskola egyik alapítója vasdiplomát kapott. A 87 éves tanár út-és vasútépítést tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen. Szerinte a hivatástudat kialakulásának része, hogy a tanár legyen barátságos a hallgatóival, ugyanakkor ne „bratyizzon” velük. - Az is fontos, hogy a diákok folyamatosan dolgozzanak terepen és tanuljanak is – tette hozzá. Hoffmann Tamás polgármester az ünnepségen emlékeztetett, hogy az elmúlt években javult az orvos és pedagógus szakmák társadalmi presztízse. Úgy véli, az egészségügyben és oktatásban dolgozók egyszerre hitvallást tettek és hivatást is szereztek munkájukkal. - Mindkét területen felelősségteljes gondolkodásra és közösségteremtő erőre van szükség – tette hozzá. A polgármester szerencsésnek tartja, hogy a kerületben lévő magas színvonalú oktatási intézmények ide vonzzák a tanulni vágyókat, akik sok esetben itt maradnak, hogy tudásukkal és tevékenységükkel is gazdagítsák Újbudát, erősítsék a kerület közösségi erejét. Ezt a példát támasztja alá Bárdi Enikő is, aki a köszöntött pályakezdő pedagógusok körét gazdagítja. A Farkasréti Általános Iskolában tanult, ahol jelenleg elsősöket tanít. Számára nem volt kérdés, hogy „mi lesz, ha nagy lesz”, már 3 évesen sorba ültette plüssmackóit és magyarázott nekik a rögtönzött katedráról. Bárdi Enikő szerint a jó pedagógus titka a hivatástudatban és a szeretetben rejlik.

A köszöntöttek listája itt olvasható: 

diszdiplomas_orvosok_fogor_gyogyszereszek2017.doc

diszdiplomas_pedagogusok2017.docx

palyakezdo_pedagogusok2017.doc

T. K.