Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kamrapocok – vizsgaelőadásból budapesti premier

Újbuda   |   2018, február 16 - 10:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Érzelmekben gazdag zenés-bábos elő­­adással várja a családokat február 24-én a B32 Galéria és Kultúrtér. A DirAct Art és a Miskolci Csodamalom Bábszínház közös produkciója olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a magány vagy a gyász.

Frici egy Isten háta mögötti kis faluban él. Raktáros egy kis boltban, egyetlen kapcsolata a külvilággal a beteg édesanyja, akit naponta felhív. Amikor azonban

ő is eltűnik az életéből, csak az általa kitalált Bonmó nevű „kamrapocok” marad a társa. A fura lény beszél, vitatkozik, tanácsokkal látja el Fricit. Nem engedi, hogy barátja apátiába süllyedjen, segít neki rendbe rakni a kamrát, ezzel együtt az életét is. Ehhez viszont a fiúnak nyitnia kell a veszélyesnek tűnő külvilág felé.

A darab ősbemutatója 2015-ben volt a Miskolci Csodamalom Bábszínházban. Fekete Ádám művét Fritz Attila bábművész játszotta, és most is ő kelti életre mind Fricit, mind Bonmó bábfiguráját. A nagyobb gyerekeknek szánt előadás szól az elengedésről, a magányból való kiút kereséséről, és arról, hogy miért nem szabad halogatni a dolgokat. Az is kiderül, mit jelent magányosan élni, milyen nehéz barátokat szerezni, miután elveszítünk valakit.

– A darab egy vizsgaelő­adásra készült. Olyan szóló bábetűdöt szerettem volna bemutatni, amely részben rólam is szól. A nagyvilág, mindenfajta közösség számomra sokáig idegen közeget jelentett. Nagyon jó kibeszélni mindezt, és remélem, a Kamrapocokkal a hasonló gondokkal küszködő gyerekeknek is tudok segíteni – mondta el lapunknak Fritz Attila.

(K. G.)