Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hollandok nyerték a Korfball Európa-kupát

Újbuda   |   2016, január 18 - 13:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Gabányi László Sportcsarnok adott otthon január 13-16. között az 50. IKF Korfball Európa-kupának. A nemzetközi tornán Európa bajnokcsapatai versengtek az Albert Janssens trófeáért, melyet végül Hollandia csapata nyert el.

Az 50. IKF Korfball Európa-kupát január 13-16. között rendezték meg a Gabányi László Sporttelep csarnokában. A tornán Európa bajnokcsapatai versengtek a kupát végül a holland csapat nyerte. Tegzes Dániel, a Magyar Korfball Szövetség elnöke a bajnokság utolsó napján a magyarok sikerét emelte ki. A hazaiak, a Szentendrei Kinizsi HSE az első napon egyből egy erős ellenféllel, a német bajnokcsapattal (SG Pegasus Rommerscheid 1991 e. V.) mérkőzött. Király Nóra alpolgármester a sportág különlegességét és dinamikáját, valamint a csapat koedukált összetételét méltatta, szerinte a korfball méltán ad okot az utánpótlás nevelésre.

Az Európa-bajnokság a hollandok győzelmével zárult, ők a belga csapatot győzték el. Az első félidőben rendkívül szoros volt a mérkőzés, a második 25 percben azonban erősen elhúztak a hollandok és végül elnyerték az arany érmet, az Albert Janssens trófeát.

A korfball egy Hollandából származó labdajáték, amely koedukált, azaz férfiak és nők egyaránt játsszák. A világon máig egyedülálló sportág egy amszterdami testnevelő tanár nevéhez fűződik, aki több mint 110 éve olyan csapatsportot kívánt megalkotni, amelyben egyenlő eséllyel küzdhetnek a különböző testi adottságú játékosok. A labdajátékban azonos számú férfi és női játékos szerepel a csapatokban, mindenkinek vele azonos nemű védője van. A korfballt téglalap alakú, két egyenlő nagyságú (20x20 méteres) térfélre osztott pályán játszák. Mindkét térfélen egy-egy kosár található, melyek 3,5 méter magas korfball rúdon vannak. Pontot (korfot) szerezni úgy lehet, ha egy játékos bedobja a labdát ellenfele kosarába. Minden csapat nyolc játékosból (4 fiú, 4 lány) áll, a játékosok fele támadó, a többiek védekezők.

T. K.