Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Fővárosi Közgyűlés: júliustól drágul a taxizás

Újbuda   |   2018, április 25 - 15:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Júliustól drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében. Határoztak a Lánchíd felújításáról is, ami szeptemberben kezdődik és várhatóan 2021 június végére fejeződik be.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő. A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatot 18 igen szavazattal 5 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

Levették a napirendről az - Újbudát is érintő - új fizetős parkolási övezetekről és a városnéző buszokról szóló javaslatokat, valamint nem tárgyalnak a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről sem. Ezekről várhatóan májusban lesz döntés.

A testület az újbudai önkormányzat - a kerületi parkolási nehézségek enyhítését célzó - javaslatára módosítaná a XI. kerületi parkolási szabályozást, amelynek alapján várakozási övezetbe vonnák a Bocskai út - Karolina út - Villányi út - Tas vezér utca által határolt területet, a Gellérthegy teljes kerületi részét, az őrmezői lakótelepet, a kelenföldi városrészt - azaz a Szerémi út - Galvani utca - Andor utca - Egér út - vasút - Hamzsabégi út által határolt területet -, valamint az Infopark területét. Továbbá a Műegyetem rakparton is várakozási díjfizetést vezetnének be.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának rekonstrukcióját. A Lánchíd felújítása tartalmazza a közúti pályalemez és a járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését, valamint az acélszerkezet felújítását. Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a Lánchíd felújításához kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása is, de ez - második ütemként - csak a későbbi években, a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén történik majd meg.

Újbuda/MTI