Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Egyre több család választja Újbudát otthonául

Újbuda   |   2017, július 12 - 13:14
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az elsődleges szempont a játszóterek közelsége, de sokat számít a városrész intézményi háttere, amely a családok megsegítését tűzte ki célul. Az életkezdési támogatás mértéke Újbudán a legmagasabb a fővárosi kerületek között, egyre népszerűbb az Újbudai Babaköszöntő Csomag is.

A gyermekvállalás komoly és megfontolt döntést igényel; hazánkban a szülők többsége tudatosan tervezi meg maga és családja jövőjét. Az iskolai tanulmányok befejezése, a munkaerőpiacon való elhelyezkedés és a biztos egzisztencia megteremtése prioritást élvez, így csak ezután vágnak bele a családalapításba. Ennek eredménye, hogy az első gyermeket vállaló édesanyák életkora egyre későbbre tolódik, a legtöbb nő a 30-as évei elején szül, de nem ritka, hogy 40 évesen vagy afelett hozzák életre az első babát. A kicsi érkezésével újabb nehézségekkel kell szembenéznie a szülőknek, hiszen valamikor vissza kell térniük a munkaerőpiacra, amit kellő segítség nélkül nehezen tudnak megvalósítani. Ezért nem mindegy, hogy az ifjú párok hol raknak fészket. Újbuda a születésszámok tekintetében országos szinten is élen jár, a tavalyi adatokat nézve Magyarország újszülöttjeinek 1,7 százalékát, a fővárosinak pedig közel 10 százalékát a XI. kerületi csecsemők adták. Ez a magas szám leginkább annak köszönhető, hogy egyre több tudatos házaspár választja a városrészt otthonául, hiszen itt olyan intézményi háttér működik, amely a családok megsegítését tűzte ki célul.

Újbudán „megéri” fészket rakni

A helyi önkormányzatok a törvényben szabályozott ellátáson túl – saját költségvetésük terhére – egyéb ellátásokat is megállapíthatnak, így például egyszeri, úgynevezett életkezdési támogatást adhatnak azoknak a helyi lakosoknak, akiknek nemrégiben gyermekük született. Sok település nem él vagy nem tud élni ezzel a lehetőséggel, azonban van olyan helyhatóság is, amely 10–20, esetenként 30 ezer forinttal járul hozzá az új jövevény érkezéséhez. A legjobban viszont az újbudai szülők járnak, hiszen az életkezdési támogatás mértéke itt a legmagasabb. Nálunk – jövedelmi viszonytól függően – 28 500-tól 99 750 forintig kaphatnak egyszeri juttatást a családok. Az anyagi támogatáson felül egy kezdő babacsomag is jár az újbudai anyukáknak, amely számos olyan fontos kelléket tartalmaz, ami a kicsi érkezéséhez szükséges, és amellyel további összegeket spórolhatnak meg. Persze nemcsak a pénzbeli juttatás lehet vonzó a szülők számára, hanem az is, milyen intézményi háttérrel rendelkezik egy-egy település. A leglényegesebb szempontok között szerepel, hogy legyen a közelben orvos, játszótér, zöld környezet, biztonság, jó közlekedés, és persze lehetőség arra, hogy ha eljön az idő, ne okozzon nehézséget beíratni a kicsit bölcsődébe. A XI. kerületi bölcsődei intézményrendszer mind módszertanilag, mind férőhely tekintetében egyedülálló. Szinte nincs olyan család, amelynek ne tudnának egy-két hónapon belül férőhelyet biztosítani. Azon, akiknek mégis várniuk kell a szabad helyre, arra az időszakra nevelési támogatást igényelhetnek, amely valamelyest kompenzálja az otthonmaradással járó bevételkiesést.

Nőtt a gyermekvállalási kedv

A korábbi esztendők csökkenése után 2014-ben elindult egy felfelé ívelő folyamat a gyerekek születésszámának növekedésében. A 2013-as mélyponthoz képest (88 689 fő), 2016-ban 5 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv, tavaly összesen 93 063 kisded jött a világra Magyarországon. Az emelkedő tendencia Újbudára is igaz, évente 1–2 százalékkal több baba látja meg a napvilágot kerületünkben, és a várandós kismamák regisztrációja alapján ez a szám idén tovább fog emelkedni. A szülési kedvet pozitívan befolyásolták azok a kormányzati rendelkezések is, amelyek a családok támogatására irányultak, mint például a családi adókedvezmény, az ifjú házasok kedvezménye, a gyed extra és a CSOK bevezetése. Ez utóbbi hatására az ingatlanpiac is jelentősen felélénkült. A statisztikai adatok szerint tavaly csaknem 30 ezren vettek fel családi otthonteremtési kedvezményt: 72 százalékát használt lakás vásárlásához, 28 százalékát pedig új lakás építéséhez igényelték. Országos szinten közel tízezer házaspár élt azzal a lehetőséggel, hogy előre vállalt gyermekekre kérvényezte a CSOK-ot, aminek következményeit a következő évek népességszámának alakulásában érezhetjük majd meg. A támogatás igénybevételének lehetősége Újbudára nézve is különösen nagy hatással lesz, hiszen fővárosi viszonylatban kerületünk dobogós helyen áll az épülő lakóparkok számát tekintve. A kilenc beruházás szerény becslések alapján is minimum 500–1000 új családot feltételez az elkövetkezendő esztendőkre, amelyeknek jelentős része a CSOK igénybevételével szeretné finanszírozni az ingatlanvásárlást. Ez pedig vélhetően továbbnöveli majd a születések számát Újbudán.

Családbarát költségvetés

A gyermekvállalási kedvet nagyban befolyásolják a társadalom- és családpolitikai döntések is. A jelenleg hatályban lévő rendelkezések alapján minden feltétel adott ahhoz, hogy a párok merjenek gyermekeket vállalni. Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője júniusban tartott sajtótájékoztatóján a kormány jövő évi terveiről beszélt. Elmondása szerint 2018-ban továbbnő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, ez havi 35 000, éves szinten pedig 420 000 forint megtakarítást jelent egy-egy háztartásnak. Jövőre is lesz első házasok adókedvezménye, otthonteremtésre pedig még több forrás, 226 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A családok gazdálkodását ezeken túl 2018-ban újabb adócsökkentések is segítik, többek között 5 százalékra mérséklődik az éttermi étkezés és az internet áfája. A tervek szerint az állam 2018-ban minden eddiginél többet, 79 milliárdot fordít ingyenes gyermekétkeztetésre, és több pénz jut a rugalmasabb bölcsődei rendszerre is.

(K. A.)

Egyre népszerűbb az Újbudai Babaköszöntő Csomag

2015 decemberében adták át az első Újbudai Babaköszöntő Csomagot, idén júniusra pedig már 1835 csecsemő szüleinek okozhatott örömöt az önkormányzati ajándék. A csomag tartalmát Haidar Norbert képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke kezdeményezésére a Szent Kristóf Szakrendelő védőnői hálózata állította össze, és olyan praktikus darabokat tartalmaz, mint például pelenkázótáska, kombidresszek, rugdalódzó, kifogó, textilpelenkák és takaró. Nagy népszerűségnek örvend a családok körében a hűtőmágnes is, amely az oltási időpontokat tartalmazza.

– A gyermekvállalás nagy anyagi terhet ró a családokra. Azért találtuk ki a babacsomagot, hogy valamelyest mérsékeljük kiadásaikat, és olyan darabokat válogattunk össze, amelyek könnyen használhatók a mindennapokban, és amelyekre mindenképpen szüksége van a kisgyermekes anyukáknak. A csomag tartalmát igyekszünk a vélemények, illetve igények szerint módosítani, így nyártól körömkesztyűvel, cumisüveggel és pelenkával is bővül az ajándékok sora – fogalmazott Haidar Norbert. A kezdeményezés mellé állt a Caola Zrt. is, amely minden csomag mellé egy-egy natúrkozmetikumot ajánlott fel. Az ajándékok mellett olyan tájékoztató anyagot is kapnak az anyukák, amely a legalapvetőbb tudnivalókat tartalmazza, mint például milyen oltást érdemes beadatni a gyereknek, hová és kihez fordulhatnak segítségért a különböző élethelyzetekben, milyen támogatás jár nekik, és miként igényelhetik meg azt. A babaköszöntő csomagokat a védőnők az első találkozáskor személyesen adják át a családoknak. Minden újdonsült anyuka jogosult rá, aki legalább fél éve él a kerületben, és állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik Újbudán.