Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Drogprevenció Újbudán

Újbuda   |   2017, április 28 - 11:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

A BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság adott otthont, a "Tudatos Szülő - Tiszta Gyermek - Drogprevenció Újbudán" címmel tartott formabontó rendezvénysorozat ötödik állomásának. A rendezvényen - amelynek moderátora bevezetőjében kihangsúlyozta: Nem a büntetés, a megelőzés a cél! - a drog önsorsrontó hatásairól volt szó.

Összesen negyvenen vettek részt azon a rendezvényen, amelynek első előadója Szakács Ervin rendőr őrnagy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztály kiemelt főnyomozója volt. Ő a budapesti droghelyzetről, a tendenciákról és a kábítószer terjesztők visszaszorításáról tartott előadást, és ismertette a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelkedőnek tartott eredményeit. Következőnek Fülöpné Csákó Ibolya rendőr alezredes az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának kiemelt főreferense beszélt egy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény büntetőeljárásának levezetéséről, jogi hátteréről, menetéről, valamint a megjelent új ismeretlen hatású dizájner drogokról. Utolsóként a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kiemelt főelőadója Topa Zoltán rendőr őrnagy tartott előadást, felhívva a figyelmet a fogyasztói és terjesztői magatartás közötti különbségekre, a ,,biofű” és az új pszichoaktív anyagok veszélyeire.

A nap során valamennyi előadó kihangsúlyozta a család szerepét, a gyerekekkel való kommunikáció fontosságát.