Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ifjúsági innovációs együttműködés élén Újbuda

Nemzetközi együttműködés vezetőjeként kezdett szociális innovációs program kidolgozásába és megvalósításába Újbuda Önkormányzata. Az ifjúsági korosztály képességeinek fejlesztésére fókuszáló program a Duna régióban szociális innovációs és üzleti potenciált szabadít fel. A több mint kétmillió eurós költségvetési keret nagyobb részben az Interreg európai uniós pályázati forrásból biztosított.

Az innovációs terület speciális szegmenseiben, új szociális és üzleti megoldásokon dolgozik együtt a NewGenerationSkills projekt partnersége. A szociális újító megoldások - szemben a klasszikus K+F tevékenységekkel - jelenleg még kevésbé ismertek és elterjedtek, ám fontos közösségi célt, a társadalmi fejlődést és haladást szolgálják. A résztvevő helyi önkormányzatok és a szakmai irányokat képviselő partnerintézmények a fiatalokban rejlő üzleti/vállalkozói és kreatív, innovációs potenciál, valamint az önálló boldogulást segítő készségeik fejlesztésében kötelezték el magukat; annak érdekében, hogy az új generáció sikeresen vegye az oktatásból a munka világába történő átmenet akadályait, továbbá képes legyen munkát teremteni és találni magának. A pályázati konzorcium a megszokottnál hatékonyabb, széles körben működőképes módszert kíván kifejleszteni és alkalmazni, majd hosszabb távon is a fiatalok szolgálatába állítani.

A pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének nehézségeivel Európa számos országa szembesül. Habár megvan bennük a képesség, hogy aktív és hatékony motorjai legyenek a helyi közösségeiknek és helyi gazdaságnak, a közép- és kelet-európai térségben a fiatalok 62 százaléka egyáltalán nem gondolkodik az önfoglalkoztatásban, saját vállalkozás indításában, minden ötödik pedig túlságosan nehéznek találja azt. A közös megoldáskeresés és a jó gyakorlatok megosztása javíthat a jelenlegi helyzeten. A cél egyrészt az érintettek munkaerőpiaci versenyképességének erősítése, vállalkozói képességeik fejlesztése, másrészt a városok gyarapodásának érdekében a közigazgatás bővítése az innovációmenedzsment eszközeivel. A két cél összekapcsolásával megvalósulhat a helyi szükségletek jobb kielégítése, amivel a lakosság is jól jár.

Újbuda Önkormányzata jelentős sikereket könyvelhet el a szociális ellátás és szolgáltatások terén, illetve egyre nagyobb figyelmet fordít a fiatalokra, így e kezdeményezés remek eszköze annak, hogy a korosztály jövőjét alapjaiban meghatározó területen, az egzisztencia megteremtésében segítse az előrejutásukat.

„Különösen nagy kihívást és felelősséget jelent ez Újbuda számára, hiszen vezető partnerként vesz részt az együttműködésben, szakembereink határozzák meg a projekt kereteit és működési modelljét. Mi azonban megalapozottan bízunk a kezdeményezés sikerében, hiszen a felkészültségre és a magas szakmai színvonalra garanciát jelentenek korábbi, hasonló szerepkörben szerzett tapasztalataink” - mondta a program kapcsán Molnár László, Újbuda alpolgármestere.

A NewGenerationSkills projektben 7 ország 14 partnerszervezete vesz részt. A közös munka a március 1-ei nyitókonferenciával indult a XI. kerületi önkormányzat - mint vezető partner – irányításával. Az elmúlt hónapokban a magyar fél mellett Ausztria, Bulgária, Csehország, Románia, Szerbia és Szlovénia képviselői kezdték meg a szakmai keretek és feltételek részletes kidolgozását. A 2017. január 1-én indult projekt időtartama két és fél év, a megvalósítási időszakra több, mint 2,1 millió eurós keretösszeg áll rendelkezésre.