Az eső sem ijesztette el a II. Újbuda Streetball Fesztivál csapatait - fotók

Gazdagréten kezdődött meg a II. Újbuda Streetball Fesztivál, színvonalas és eseménydús mérkőzésekkel, illetve dobóversennyel.

A nagy sikerre való tekintettel a tavaszi fordulók után ősszel is megrendezésre kerül az Újbuda Streetball Fesztivál, ezúttal is három helyszínen. Elsőként szeptember 25-én, szombaton, Gazdagréten léphettek pályára a jelentkezők az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. és Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szervezésében megvalósuló eseményen, amelynek fővédnökei Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Keller Zsolt önkormányzati képviselő.

 

Gazdagréten közel tucatnyi csapat és két korosztály csapott össze egy ezúttal is sportszerű hangulatú, látványos és izgalmas eseményen, de a büntetődobó-versenyre is szép számmal jelentkeztek.

 

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. szervezői mellett Bakai-Nagy Zita és Keller Zsolt is képviseltette magát a rendezvényen. Az okleveleket, érmeket, ÚS-ajándékcsomagokat az alpolgármester adta át a játékosoknak.

 

A felnőtteknél a bronzmeccsen illetve a döntő ideje alatt már esett az eső, de így is mindenki maradt az esemény végéig, amiért külön elismerés is jár a résztvevőknek!
 
A II. Újbuda Streetball Fesztivál október 9-én Őrmezőn, október 16-án pedig a Bikás parkban folytatódik. Továbbra is várjuk a csapatok jelentkezését! A 3+1 fős csapatokban legalább egy játékosnak újbudai lakosnak kell lennie. Egyéb feltétel nincs, a részvétel díjtalan, nevezni ennek a jelentkezési lapnak a kitöltésével és beküldésével lehet!
 

II, Újbuda Streetball Fesztivál, Gazdagrét, eredmények:

 
Felnőtt korosztály, a dobogósok:
 
1. Deadpool's X-force
 
2. Tresspandák
 
3. Shaqtin' a fool
 
Senior korosztály, a dobogósok:
 
1. Supermodels
 
2. Superheavy
 
3. Drunk Mambas
 
A büntetődobó verseny győztese: Varga Gergő

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA